2016. április 4., hétfő

Konyhakert

Leginkább fotós posztok jönnek most.
A konyhakertet kezdjük belakni. A legnagyobb fejtörést az okozza, hogy mit hova ültessek.
Tegnap vetettem sóskát is a két málna közé, a gyerekek nagy örömére.

A 15 napja elültetett magokból még csak a dughagyma bukkant elő.

A borsónak sok időbe telt, hogy kiheverje az átültetés sokkját, most kezd magáhoztérni.

Vettünk a New Gardenben kelbimbó palántákat, ezt már nem kell palántáznom.

Nem tudtunk ellenállni a málnatöveknek is, vettünk abból is kétfélét. Hagyományos színűt és sárgát. A sárga elvileg folytontermő...

Kiültettük a karalábé palántákat is.


A palánták szépen fejlődnek. A paradicsomok ma kiköltöztek a kertbe, egy ideig még az éjszakát a házban töltik.


A büdöske vetés nem igazán sikerült, ami meglepő, mert meglehetősen igénytelen növény. Mögötte búzavirág és pillangóvirág, ezek mögött koriander, amit szintén a New Gardenben vettünk (és a kedvenc fűszernövényem). Jobbra kamilla, nem tudom, lesz-e belőle valami...

A tyúkosban is beindult az élet. Szépen nő a tépősaláta,

A dughagyma és a retek...


A málna is kezd magához térni. Sajnos az egyik fajta nem eredt meg, ezeket ki kellett szedni.


A magaságyásban egyelőre a tavaszi hagymások széplenek.

De szépen nő a spenót és a dughagyma,

és itt kapott helyet a múltkor vásárolt tépősaláta is. Remélem kiültetve magáhoztér.


Nincsenek megjegyzések: