2008. május 18., vasárnap

Érik a cseresznye

Ez a fa többször is megúszta, hogy kivágjuk. Nem szerettem volna gyümölcsfát a kertbe, főleg nem cseresznyét, mert soha senki nem szedi le, aminek a következménye a folyamatos vörös foltok a kert és a ház minden részén.
Két cseresznye- és egy meggyfa ki is lett vágva, ez az egy mindig megúszta, Jura közbenjárására. Azóta, amióta meglegyintette a halál szele úgy terem, mintha ez lenne élete utolsó termése. Roskadásig mézédes cseresznyével minden évben.
Természetesen az elmaradhatatlan foltok is megvannak.
Idén szüretelni fogom, kár lenne hagyni szétrohadni a nagy részét.

A minap még csak cseresznyemagnyi kis zöld izék voltak a fán, most meg jesszus, mindjárt érik. Pedig minden nap elsétálok alatta...



2008. május 17., szombat

Hosták háborúja

Azok a nyamvadt kis tövecskék az akciós sarok legvégén, közel a kiszáradáshoz igencsak meghálálták a megmentésüket. Néhányuk sátor méretűvé nőtte magát, teljesen elnyomja a többieket. Ádáz csata folyt a helyért.
Így aztán kaptam az ásót, és átrendeztem az ágyást. Egy nagynak már nem is jutott hely, őt az új helyre tettem át.
Ilyen volt:




És ilyen lett:






Természetesen segítségem is volt:



És az új szomszéd a dédike és praskacos hosták között:

Fűnyírás megint

Újra le kellett nyírni a füvet, mert szinte hullámzott. Persze a starter nyomja ezerrel. Szerencsére a mi fűnyírónkból kiégett végre az olaj, így kb. fél óra alatt letoltam a füvet. Most kicsit rövidebbre.
A gyerekek levetkőztek pucérra, és körülöttem rohangáltak.





2008. május 13., kedd

Az első fűnyírás

Már vagy egy hete érik a fűnyírás, elképesztő hosszú volt a fű. Ma utánaszámoltam, és döbbenet, de csak alig négy hetes. Vékonyka, világoszöld, maximum tíz centi kéne legyen. Ehhezképest haragoszöld, egészséges, vagy húsz centi hosszú gyönyörűség.
Köszönjük scotts starter!
Azt hittem, sokkal több kopasz folt lesz, de szerencsére sokkal jobb a helyzet. A medencehelyén egy csíktól eltekintve szinte tökéletes. A diófa alatt több a folt, mint nem (amiben egy vakondis komoly szerephez jutott), és a hátsó rész kétségbeejtően gyomos. Tulajdonképpen a fele gyom.
De a végeredmény mégis remek.









2008. május 12., hétfő

Mme Pierre Oger

Kinyílt az első rózsám. Mme Pierre Oger lett a befutó. Az illata csak egészen közelről érezhető, de édes, fűszeres.
Csodálatos, már alig várom a többieket is!

2008. május 11., vasárnap

Rózsák és fű

Tegnap elültettük a rózsákat a gyerekekkel. Még most is sajog a vállam az ásástól. Remélem jól fogják magukat érezni, szépnek már most is szépek.

A füvet is lenyírtam egy kis helyen, csak egy sajnálatos malőr folytán dőlt belőle a füst. Egy özönvíz előtti IFA kutyafütty hozzá képest... Kedden mejd kiégetem belőle a maradék olajat, addig is egy kölcsönfűnyíróval nyírom simára a megmaradt részeket.

Fotót sajnos most jó darabig nem tudok berakni, mert Jura elvitte a gépet magával...

2008. május 8., csütörtök

Ültetések

Tegnap vettem a piacon egy bácsitól egy nagyon szép növényt, kanadai gyöngyvirág a neve. Sajnos csak annyit tudott róla mondani, hogy náluk napon van. Én elültettem a praskacos hosták mögé, ott kap napot is, árnyékot is.



Elültettem végre a praskac-nál vásárolt paprikát, paradicsomot, kukoricát, és a déditől szerzett talajtakarót is. Tudtam a nevét, de elfelejtettem.





2008. május 7., szerda

Locsoló

Működik a locsoló! Hurrrááá!!!

2008. május 6., kedd

Hosta Dédike 2.

Az egyik lány a neten azt mondta, hogy ez inkább Hosta Undulata. Valószínűleg igaza van...

Hosta Dédike

Nem tudom, ez milyen hosta. Amióta az eszemet tudom, ott nő a szilvágyi ház bejáratával szemben. Leginkább a Fire and Ice-ra hasonlít, bár a virága nem ennyire különleges, ahogy az emlékeimben él.
Mindenesetre díszhelyre ültettem ezt a kis darabkát, amit dédikétől kaptam hétvégén.

Hosta Special Gift

A Praskac elég szűkszavú ezzel a hostával kapcsolatban. Azt írja 25 cm lesz, és június-júliusban virágzik. A virágja különlegesnek ígérkezik.
A hostalibrary-n csak elég homályos képeket láttam csak róla, ott nem tűnik olyan kicsinek.

2008. május 5., hétfő

Hosta Sun Power

Nem tudtam ellenállni a hostáknak sem, rajongok értük. Fantasztikus önuralommal csak kettőt vettünk meg. Ezek közül ő a Sun Power nevű. A Praskac útmutatója szerint kicsike, 30 cm lesz mindösszesen.
A hostalibrary-n lévő képeken viszont egészen hatalmasnak tűnik. Sebaj, ha kinövi a helyét, majd átültetem.

Kathryn Morley

Hortus Carmeli oldalán olvastam először David Austin ezen másik műremekéről. A Praskac útmutatója szerint 80 cm-re nő, májustól októberig virágzik.



Mme Pierre Oger



Számomra az egyik fontos tulajdonsága, hogy 1978-ban "készült el" ez a rózsa, abban az évben, mikor én születtem. Pont harminc éve. Az ő szépsége azonban sosem fog elhalványulni.
Természetesen ezen kívül még egy csodás bourbon rózsa is. A Praskac útmutatója szerint 120 cm-re nő, és májustól októberig virágzik.


Brother Cadfael

Nagy klasszikus, David Austin talán egyik legismertebb rózsája. Izgatottan várom, milyen lesz, ő az egyik nagy kedvencem.
A Praskac útmutatója szerint 150 cm-re nő, és májustól októberig virágzik, illata intenzív. Igazi álomrózsa.
Cortus Carmeli is nagyon dícséri, az ő oldalán minden megtudható róla.





Pullman Orient Express

Ő egy nagyon szép rózsa, tearózsa. A Praskac útmutaója szerint 80 cm magasra nő, júliusban és augusztusban virágzik.
Nagyon kíváncsi leszek rá, valahol az első sorban kap majd helyet, a várhatóan "kis" termete miatt.


Praskac

Tulln egy fanatasztikus kisváros, tele kertészettel.
Praskac nem túl nagy, de minden van, amire szükség lehet. Kultúrált, rendezett sorok, elképesztő választék, minden növény fölött képes tájékoztató.
Ilyennek kéne lenni minden kertészetnek...
Íme a szerzemények:
Négy rózsa, két hosta, három levendula, négy eper, és néhány palánta, és fűszernövény.



2008. április 29., kedd

locsoló

Nem működik még mindig. A kertészek néha csinálnak egy kis parasztvakítást, eljönnek, kapirgálnak, kiásnak, majd átkötnek ezt-azt, de a lényegen nem változtat.
A nyomás kevés. Egyetértek abban, hogy erről senki sem tehet, arról már igen, hogy nem nézték meg, mielőtt kiépítették volna a rendszert.
Ennek eredménye egy csomó mérgelődés. A fű foltokban nem nőtt ki, mert nem kapott rendesen vizet, vagy a csurgó fejek mellett kimosódott a talajból.
Legutolsó ígéretük szerint holnap jönnek, és több kört alakítanak ki a meglévők helyett. Aztán ha végre rendesen működik a locsoló, akkor felülvetik a kopasz részeket.
De miért nem lehetett volna elsőre rendesen megcsinálni? Hát végülis ez az ő szakmájuk...
Már régen csinálhatnák ők is a következő kertet, és mostanra nekünk meg lenne egy használható füvünk...
Ehhelyett itt áll szétbombázva a kert hetek óta...



Hosta ágyás

Végre megcsináltuk a hosta ágyásomat. Kigyomláltuk, egy adagot máshová ültettünk, és kapott szép mulcsot is. Elképesztő, hogy ez a pár apróság mennyire feldobja az egészet.



2008. április 25., péntek

Fű és locsoló

A fű nő, mintha húznák, bár nagyon egyenetlenül kelt ki.
Gondolom az is számít, hogy itt-ott megborult a műkaki. Legközelebb vagy kézzel szórom, vagy veszek egy normális szórókocsit (lehet, hogy egy ekkora területhez már kell is).De a locsoló még mindig nem működik, és a kertész minden napra ígéri magát, de csak nem jön. Eddig csakcsak esett az eső, locsolt rendesen, de ma már ragyogó napsütés van.

2008. április 22., kedd

Valamilyen boglár

A kertészeti kiállításon vettem ezt a három tövet. Kora tavaszi virág, közvetlenül a primula után viráguik. Évelő. És ha jól emlékszem, akkor rizómás.
Sajnos a neten nem találtam meg, a nevét pedig elfelejtettem. Csak annyi maradt meg, hogy valamilyen boglár.
A régi kutyaház előtti terülő zöld bokor elé ültettem.




Ötletszerű vásárlás

Na igen, a totális káosz felé vezető út egy kertben az ötletszerű vásárlás.
Az ötletszerűen vásárló kertész (jómagam) meglát nénikéket a bolt előtt, és kényszert érez, hogy vegyen egy nagy adag igen olcsó akármit.
Hazahurcolja a szerzeményt, majd legott gond felhőzi homlokát, hogy igen ám, de hova is ültesse a kis újoncokat.
Nekem sok pucér ágyásom van még, de már látom, hogy tele lesz ültetve nagyon szép, ötletszerűen vásárolt izékkel. Pár év múlva fog csak kiderülni, hogy mi is a végeredmény...



A nagy ellenség

Mi lehet az a szörnyeteg, ami titkos, nyálkás utakon járva kora tavasszal puszít? Eső után megnő az étvágya, és a gyönyörű, dédelgetett hostákból csak szétcsámcsogott foszlányokat hagy. A friss, ropogós salátafejeket és egyéb zsenge zöldségeket kiváló étvággyal fogyaszt, a kertészeket sírógörcsbe kergetve...
Ez bizony a csiga. Aki a hostákat szereti, a csiga a barátja nem lehet.
Többféle mód van a távoltartására.
Csigaölő szerek (csak végszügség esetén folyamodjunk ehhez!
Az ágyásokat körbeszórjuk hamuval (már akinek van otthon).
És a legeredményesebb, a kézi erővel történő gyűjtögetés. Ezt javaslom.
Érdemes deszkákat rakni az ágyások közelébe, ez alá igen szeretnek bebújni, innen könnyen begyűjthetők. Egy nagy zivatar után mindenfelé kolbászolnak a kertben, illetve a növények töveinél, a lelógó levelek alatt bújnak meg. Csak egy vödör, és némi sasszem szükséges. Ezután én a szomszéd csirkéinek dobálom át őket, illetve házuktól megfosztva a rigók is szeretik. Kiváló proteindús táplálék...
A képen egy klasszikus tettenérés látható. Reggelizés közben találtam erre a vérengző példányra a hosta ágyásomban...